Szakács Klub látogatása a Hajnal Húsüzemben

A Győri Szakácsok Klubja tagjai szakmai tudásának és kapcsolatrendszerének bővítésére látogatást szervezett a Hajnal Húsüzem vámosszabadi csarnokába. Az 1 milliárdos beruházás által megvalósult feldolgozó csarnok technikai felszerelése és teljesítménye lenyűgözte a látogatókat. A Házigazdák, idősebb és ifjabb Hajnal László körbevezették a konyhák szakembereit az üzemen. A technológia végigkísérése a friss húsáru beérkezésétől a készáru kiadásáig számos újdonságot tárt a szakácsok elé is.  Frissen pácolt, párolt, töltött, füstölt termékek kerültek ki a látogatók elé a modern, legújabb technikával felszerelt termekből. A hagyományos füstöléssel készült húsipari termékek pl. kolbászok, csánkok étvágygerjesztő látványt nyújtottak, amelyeket a látogatás végén a csoport tagjai helyben meg is kóstolhattak. A győri éttermek konyháiba bekerülő friss húsok egy része, már ebből az üzemből kerül a vendégek asztalára, garantálva a frissességet, a higiéniát, a HACCP rendszer előírásainak betartását. A klub elnöke, Sátor László, méltatta a házigazdák újdonság iránti nyitottságát, szakértelmét és pozitív gondolkodását is, amely segítette Őket egy ekkora beruházás eltervezésében és kivitelezésében a mai gazdasági viszonyok között. Örömét fejezte ki, hogy a hagyományos technikával készülő termékek is megtalálhatók a Hajnal Hús palettáján, amelyek költségesebbek, de egészségesebb, minőségibb ételkínálatot biztosítanak a vendéglők és húsboltok vevői részére.
A Klub következő - hagyományteremtő szándékú - programja a Chéfek Vacsorája lesz 2009.11.04.-én a Rába Hotelben.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szakacsklub.blog.hu/api/trackback/id/tr681454415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása